Egyetlen társam földi születésnapjára

Ma lennél, ha még itt lennél velem... De számít ez? Persze, hiszen az itt és most számomra a minden, a létezés egésze. A többi csak homályos sejtés, vágyak, veled, velük lenni újra, magam köré gyűjteni, ölelni, akiket valaha szerettem. Jól, rosszul, igen, ahogy én akkor és most szeretni tudtam, tudok.

Igen, nem szégyellem, állatok, növények, tájak, tárgyak, fények, ízek és illatok is vannak az elporladtak között. Hiányoztok.

Mindannyian, akik elmentetek, és én már nem tudlak jobban jobban szeretni, vigyázni, védeni, őrizni titeket. Elfogyott az időm, a drága időm. Akkor még, nem is sejtettem a pillanat értékét. Pazaroltam.

Ha ma itt lennél velem, még jobban szeretnélek. Vagy mégsem? Csak az elveszett értéke fénylik fel a maga teljességében?

Ha ma itt lennél velem, megünnepelnénk a születésnapodat. Semmi nagy cécó, csak egy jó ebéd együtt, a kedvenceidből valami, egy pohár jó bor az egészségedre, a boldogságunkra. Nekünk minden közös napunk ünnep. De mégis, ezen napon a szüleidre is gondolok, akiket nem is ismerhettem. Általad szeretem őket is, és meghívom születésnapi ebédünkre. Neked nem szólok róla, mert tudom, mit gondolsz a halálról. Nemlét.

És most? Most mit gondolsz drága Egyetlenem?