Felfedett titkok - Naplótöredékek

A legnagyobb szeretetiskola, ha testközelből szeretünk: feleségként, férjként, gyermekként, anyaként, apaként, barátként, és sorolhatnám a kapcsolódás számos formáját. Lassan újra felbátorodtam a szeretetre, s reménykedni kezdtem, találok valakit, aki szintén tanult fájdalmaiból, örömeiből, és megtanult szeretni is. Elkezdődött a társkeresés izgalmas és kockázatos időszaka. Van-e nagyobb élmény egy másik ember felfedezésénél, s van-e nehezebb vállalkozás?

Életem dióhéjban, Naplórészlet

Egyetlen mondat jár az elméjében: a tökéletes mondat, melyben benne foglaltatik a legnagyobb titok megfejtése. Az egész mindenség titka, az élet és halál, a szépség és a rútság értelmének titka, a legtökéletesebb mondat a létezés értelméről és hiábavalóságáról, a hibátlan üzenet, mely fentről szállt alá. Ő tudta ezt a titkot, de amikor kezét a billentyűkre tette, hogy leírja a mondatot, erőtlen keze lehullott. Ráébredt, hogy őt senki sem szereti, és ő sem szeret senkit.  Pedig ez volt élete egyetlen valódi célja, hogy szeressen és szeressék.

Szenvedélyes ember, Naplórészlet

Te tudod-e kedvesem, hogy önmagunkhoz, Ninivénkbe, mily mélyre kell leszállnunk? Befelé lefelé vezet az út. Hogy önmagunkig eltaláljunk, süllyednünk kell, nem emelkednünk, pokolra kell akkor mennünk, s sokszor nem is elég egyszer levettetnünk. Mert bár megjárjuk Ninivét, először tán meg sem értjük a feneketlen bűnök, honnan is erednek, s hogy mindegyikhez van közünk. Ez utóbbi aztán tényleg képtelen és botrányos gondolat. Hogy lenne ezekhez közünk, nekünk, a szenteknek? S vesszen Ninive!

Mások megismerése önmagunk ismeretével kezdődik. Az öntudatlanul élők, kik elkerülik Ninivéjüket, egész életükben vakok maradnak, és önismeret híján mások megismerése is igencsak korlátozott számukra. Még önismeret birtokában sem könnyű, hiszen vetítünk, s kellő idő és komoly szándék nélkül könnyen félreismerjük a másikat – gyakran azokat is, akikkel sok-sok éven át együtt élünk. A következmény tragikus kapcsolati kudarcok, fájdalmak, be nem gyógyuló sebek.

Ninivében, Naplórészlet

Aludni és álmodni… De mit? Derengő öntudattal gyűjtögettem álmom foszlányait, de bele kellett kapaszkodnom a korareggel valóságába is, hisz fel kell kelnem hamarosan. Nem ment. Megint róla álmodtam, arról a személyről, ki oly tökéletesen ölel álmomban, ki álmaimban társam, az idők eleje óta, az idők végeztéig. (Ja igen, tudom, lelkem mélyrétegének férfi-része, animuszom, akivel ily boldogan szeretkezem – s ez sem rossz hír. Vele legalább csaknem teljes a közösségünk.) S mikor idáig értem gondolatban, cserbenhagyott minden próbálkozásom, és elöntött a vágyakozás távoli, ismeretlen kedvesem után.  Hol vagy? Meg akartam telni a téli reggellel és meg akartam osztani Veled. Csókra és örömosztásra gondoltam. Ahogyan az eső telítette patak egyre nő, majd folyóvá duzzad, végül elhagyja medrét, úgy tört rám a hiányod. A reggel eseményeit elmosta ez a hiány, csupán Aretha Franklin hangja szűrődött át fájdalmam szitáján. Aretha azt énekelte: Még a reggeli smink előtt mondok érted egy imát – ismered ezt a dalt?

Reggeli áhitat, Naplórészlet

A fájdalmak nem kerültek el, de gazdagodtam, s talán írhatom: gazdagodtunk. A végcél persze az lenne, hogy egymás melletti hűségben valakivel közös történetet írjunk. Megírni és végig "játszani" emberhez méltón az utolsó felvonást, melyről nem tudjuk meddig tart, de már tudjuk, hogy egyszer vége lesz. Bizakodom, hogy már van elég bátorságom arra a fajta szeretetre, mely kiszolgáltatottá tesz, adakozóan felkínálja magát a másiknak, nem mérlegel –, hogy egyik kedves szerzőmet, Pál apostolt idézzem: „mindent remél, mindent hisz”. Gyermeki ártatlansággal leplezi le magát, fedetlen marad a másik előtt, mint az első emberpár a Paradicsomban. Én erre vágyom, és ennek a lehetőségét keresem.

(Már megtaláltam!)