Giselle sohasem
engedte magához túl közel egyetlen szeretőjét sem. Sohasem alhattak nála, és ha
valamelyik továbbállt, vagy máshoz pártolt, igaz, ez csupán egyszer fordult
elő, nem bánta. Egyszerűen kihasználta azokat, akik éppen tőle várták a
gyönyört. Néhány férfi számára ízekig, inakig hatoló kéjt okozott, ha
megalázkodhatott előtte, s cserében azzal dicsekedhetett, hogy Giselle mit
produkált az ágyban. A legdurvább történet is inkább mulattatta, mint
bosszantotta, egyrészt, mert pályafutása kezdetén még alaptalan volt, másrészt,
mert ezt is a pénzért járó szolgáltatásnak tekintette.
Hamar rájött, hogy a
durva mesék a valóságnál is jobban felkorbácsolják a többi hímek vágyát. Ezért
tönkremenetele ellenére sokáig megtartotta azt a szeretőjét – egy belvárosi
maszek szabót -, aki a legszaftosabb történeteket találta ki és terjesztette
róla. Sőt, fizetett is a férfinak, vacsorákat, italt, s amikor az kölcsönkért
tőle, elvei ellenére adott neki egy kisebb összeget.
Üzleti fogásai egyre
pallérozottabbakká váltak, újabb és újabb hatásos marketingelemet próbált ki,
majd alkalmazott sikerrel, s nagyjából öt éves pályafutása után a tánckarban ő
volt a leggazdagabb. Néhányan azt rebesgették, hogy az egész mulatóban, ám ez
nem volt igaz. A pénzével sohasem dicsekedett, és természetesen nem tarthatta a
bankban, éppen úgy, ahogy a többiek sem. Nem bízott senkiben, sem emberben, sem
intézményben, s jól tette. Mindannyian tudták, hogy figyelik őket, mert a
szórakoztatóipar mindig is gyanús volt, gyűjtőhelye a félvilági és alvilági
alakoknak, azonfelül ők még külföldiekkel is találkoztak. A béketábor prominens
személyiségei is meg– meglátogatták a mulatót időről időre, persze erről nem
volt tanácsos beszélniük. Óvatosnak kellett lenniük és végtelenül diszkrétnek.
Ők nem hibázhattak, mert ha igen, nem volt kímélet.
Egyszer az egyik
ünnepelt díva megpróbálta kicsempészni a valutáját egy bécsi bankba, s ezt
ostobán kifecsegte legjobb barátnőjének, így nem lehet csodálni, hogy nemcsak a
jelentékeny összeg nem jutott el a bankig, de még a határig sem, hanem a
hölgy is eltűnt szőrén-szálán, pedig mindenki tudta, hogy ő volt x elvtárs
elsőszámú kedvence. Senki sem merte keresni, és csupán annyi jelezte a
változást, hogy attól fogva az előtérben, rögtön a bejárattal
szemben függő fotón, a mulató egyik ifjú üdvöskéjének elképesztően hosszú
combjait, és pompás kebleit csodálhatta a tisztelt látogató. Még a
legostobábbak is megértették az eset üzenetét.
Az egyre vastagodó
köteget, melyben a forint mellet a legkülönfélébb keményvaluták is meglapultak
a lakásában dugdosta, hol ide, hol oda rejtette, s gyakran megnézte ott van-e
még, ahová legutóbb tette. Nagyjából a többiek is így tettek, a rejtőzködés
természetes életformájukká vált, kötelezően hozzátartozott a műfajhoz.
Mindenekfelett őrizték a látszatot, s hangoztatták, hogy ők azzal építik a
szocializmust, ha a dolgozó népet szórakoztatják. Pedig nehéz kenyér ez,
fárasztó a rengeteg próba, az énekórák, hiszen a művészi színvonal
mindenekfelett, az állandó éjszakázás gyötrelmes, a fizetés meg kevés. Nem
becsülik a szakmát.
Ám szerencsére
nemigen kellett találkozniuk a külső világ közönséges halandóival, két külön
világban éltek, alig volt fogalmuk egymásról. Övék volt a csillogó éjszaka,
amazoké meg a munkás szürke nappal. Ha mégis valami okból kifolyólag mégis
találkozniuk kellett, felöltötték a dolgos munkásnő álarcát, s beleolvadtak a
nappali szürkeségbe, míg ügyes-bajos dolgaik végére nem jártak. Ez a mimikri
nem esett nehezükre, hasznos önvédelmi eszköz volt csupán, néha még mulattató
is, és a kirándulás után édes jutalom volt az elégedettség, hogy nem oda
tartoznak, hanem emide.
Tulajdonképpen csak
egyetlen dolog volt, ami szorongással töltötte el ebben az időben, egy
visszatérő álma. Ritkán álmodott, de ha mégis, akkor fájdalmas és felkavaró
álmai voltak. Végül is éppen azért aludt keveset, négy-öt órát, vagy még annyit
sem, mert félt a szörnyű éjjeli látogatótól. Álmában először hosszan repült,
irtózatos magasságban, alatta rideg táj, kopár hegyek, sziklák, minden szürke,
csak a tengerszemek váltak ki e monotóniából, azok mélyfeketék. Hideg van, és
érzi, hogy nincs egyedül, valaki kitartóan követi. Nem mer hátranézni, de
rájön, hogy egy hatalmas sas üldözi, emberarcú, horgas sascsőrrel. A lény már
felette, a lábán a karmok készek, hogy belévájjanak, s ha el akarja kerülni a
gyilkos támadást, nincs más választása, csak a zuhanás. Zuhantában észreveszi,
hogy az alatta lévő tengerszem is emberarcú, talán az apjára hasonlít, ám
felrémlett, hogy az apja már halott. Mégis attól rettegett, hogy hulltában
halálra zúzza, és a kép eltörik. Gyermeksírást hall, és az az érzése, hogy egy
éhes gyermek hívja, de ő tudja, hiába. A sas hirtelen abbahagyja az üldözését,
irányt változtat, s ő biztos benne, hogy a ragadozó új célpontja a gyermek.
Ilyenkor összetörten, csuromvizesen ébred.
Az álmot követően
erőtlennek, betegnek érezte magát, napokig szorongott, s csak üggyel-bajjal
volt képes nyugtalanságát a lányok és ügyfelei előtt elrejteni. Igaz, voltak jó
idők, néha hónapok teltek el anélkül, hogy a gyötrelmes álom megtámadta volna.
Olykor már azt remélte, vége, de többnyire éppen akkor lecsapott rá.
Soha senkinek sem
beszélt erről. Az álom utáni napon mindig sápadtabb volt, és alig tudta
eltüntetni a szeme alatti karikákat, mégis mindig azokon a napokon tobzódott a
leginkább, néha szinte őrjöngő jókedvet színlelt, máskor meg egyfolytában
beszélt, nagy murikat rendezett, szórta a pénzt, mindenkit megajándékozott.
Ilyenkor képtelen volt egyedül maradni, és néhány napon át aludni sem
mert.
Egy ilyen alkalommal
szívott először marihuánát. Egy visszatérő angol vendége kínálgatta neki, aki
miatt szinte mindenki irigyelte. Csak próbálja meg, szívjon belőle egy slukkot,
de mélyet, jobban fogja érezni magát, egyszerűen derűsebb lesz. Na, jó
mélyen!
A férfi ötvenes
volt, az elején vagy a végén, nem lehetett megállapítani, talán sohase lehetett
tudni a korát, talán mindig ennyi volt, és mindig önelégült és mindig kéjsóvár.
Majdnem jóképű, ápolt, illatos, csak a szájszegletében volt egy forradás, ami,
mint egy leszaladt szem a finom harisnyán, közönségessé tette viselőjét, s
rámutatott valódi lényére. Ha időnként találkozott a pillantásuk, gyomorszorító
ellenszenvet érzett, és minden képességét latba kellett vetnie, hogy leplezze
undorát. Nem tudta, sikerült-e avagy leleplezték. Néha üldözött vadnak érezte
magát, akire rászegeződik a fegyver, valahonnan - de honnan? -, lesnek rá, egy
rezzenéstelen tekintet mered rá kíméletlenül, egy rezzenéstelen kéz a ravaszon.
Még kivár, de őt várja, és...
A férfi szürke szeme
átláthatatlan tó volt, mögötte, ha volt is valami, láthatatlan. Legfeljebb
tükör, amibe, ha belenézel csak önmagadat látod, méginkább a saját torzképedet.
Mint az anyám – hasított belé egyszer a felismerés, és rögtön utána
elviselhetetlen savanyú ízt érzett a szájában. Mi ez? Talán túl sokat ivott,
vagy ki tudja! A szorongás fekete varja rátelepedett, alig tudta elhessegetni.
Nem, most nem lehet beteg, semmiképpen sem. Most? Sohasem lehet beteg. Fél
szemmel a férfit figyelte, vajon észrevette-e múló rosszullétét?
Az angol csak
csevegett, megállás nélkül, ahogy máskor is, ha meglátogatta, mindig eleven
volt és a mozdulatai finomak, néha szinte nőiesek. Törte a magyart, ám a
szókészlete bőséges volt, választékos, és ha rákérdeztek, honnan tud ilyen jól,
kissé zavartan azt mondta, egyik cselédjük volt magyar, aki gyakran vigyázott
rá gyermekkorában. A Rózsika egy szót sem beszélt angolul, így aztán ő tanult
meg magyarul. Az igazság azonban az volt, hogy a dédanyja magyar származású
volt, valóban cselédlány, a Lánchidat építő munkások egyike vette el, s vitte
magával Londonba, de ezzel a ténnyel sohasem dicsekedett.
A szeretkezés után,
mindig csak utána, finom monogramos tárcát vett elő, s miközben meggyújtotta a
cigarettát, és szokatlan mohósággal beleszívott, arról beszélt, hogy mindig
elszív egy-egy szálat, ha rossz a kedve, aztán mintha elfújták volna. Ha rossz
a kedve? Miért rossz a kedve? Elégedetlen talán a szolgáltatás minőségével?
Ugyan Giselle! És úgy nézett rá, mint aki azt mondja: Mindketten tudjuk, miről
van szó drágám. Ne játsszon velem!
Giselle nem
válaszolt, csak eltolta magától a kínáló kezet, az angol meg erősködött,
finoman, de erő volt a kínálásában, nem lehetett elutasítani. Különben is jó
volt a füst, bele lehetett burkolózni, jók voltak a mozdulatok kitöltötték az
időt, a teret, értelemmel töltötték meg értelmét veszített együttlétüket. Az is
jó volt, ahogy az angol kezdett elkalandozni, elfelejtette befejezni a
mondatait, pedig máskor éppen a szeretkezés utáni cigarettajátéknál egyre
sikamlósabb lett, néha közönséges, de csak a mondatok tartalma volt ilyen, a
hanghordozása soha nem változott. A tekintete felpuhult, tétova lett, egy
kissé bágyadt, s így a szorítás, amit mindig érzett, ha vele volt, ezekben a
percekben lassan oldódott. - Nem, dehogy fog rászokni! Nem kell attól
tartani! Giselle!
A nevét franciásan
ejtette, finomkodva, s ezzel a névhez tapadó foglalkozást is átutalta egy másik
nemzet hatáskörébe. Természetesen a franciáéba, s tény, hogy máskor is így
emlegette alkalmi szeretőjét, ha férfitársaságban szóbahozta. Minek is mondta
volna el, hogy magyar, furcsállták volna, hogy odaát járt a vasfüggönyön túl, s
hogy nem átallott le is feküdni egy ottani nővel. Ki tudja, egyáltalán
tisztálkodnak-e, de hogy lopnak, és hogy mind nemibeteg, arról meg voltak
győződve. De egy Giselle, az mindjárt más. Így aztán nyugodtan emlegethette, és
mesélt róla eleget, míg az egyik barátja meg nem jegyezte, hogy úgy látszik,
egészen beleesett a kis franciába.
– Különben is itt
nem lehet hozzájutni. Igaz? Londonban sem könnyen, de azért...nos, nincs, amit
meg ne szerezhetne az ember. Később rendre elővett egy kis furcsa zöld pipát
is, és valami kis golyót tett bele, meggyújtotta és azt is odakínálta. - Na ezt
is próbáljuk ki! Jó?
Kérdezgette,
ízlik-e, meg, hogy mit érez, de semmi, de semmi hatással nem volt rá. A férfi
meg otrombán viccelődött, hogy milyen jó is egy pipa, és mire is jó, rájátszott
a jókedvére, hogy lám, milyen jót is tesz az a néhány szippantás, és
ajánlgatta, hogy itt hagy egy pár szálat a cigarettából, de ha nagyon akarja a
pipát is, csak aztán nehogy történjék valami baj...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése