"Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek." - Gondolatok továbbgondolásra 4.

Salzburgi este

@"Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek." Ez a Máté idézet kísérte reggelemet, s én újra meg újra nekieredtem, hogy felfejtsem a mondás valódi értelmét, mely magas, mint az ég, és mély, mint a legmélyebb mélység, és szélesebb a tengernél, és hosszabb a leghosszabb útnál. Mégis biztos vagyok benne, hogy egyszer megértem. Talán csak odaát, de feltárul előttem teljes szépségében, igazságában. Most csak töredékei jutnak el hozzám, de azok is vigasztalnak. Az üzenet legfontosabb mondanivalója számomra, hogy az már önmagában boldogság, hogy tudunk sírni, hogy szívünk képes érezni és átérezni, együttérezni. Tudunk sírni másokért, másokkal, de néha önmagunk felett is sírnunk kell. De itt nincs vége, mert a fogékony szív és értelem értelmezni is képes, s a bölcsesség, a belátás megszüli a vigasztalást.  Bármi fenyeget is, bármi riogat, hogy megrabol, végleg meglop, örökre elvesz, ha hiszel a boldogmondás igazában, rá kell jönnöd, az örömre van okod, nem a szomorúságra. 

Ne sírj! 

Aggodalmaim és fájdalmam, ma is csak„rókák a szőlőben” tolvajlásukat tűrnöm nem kellene, ki kéne őket űznöm. Uram, adj erőt!

@A tiszta öröm erőt ad, az örömmel teljes, boldog személy maga örömforrás, melyből a környezet meríthet. A szomorúság, a fájdalom gyengít, és erőt von el a környezettől. Mégis van „jó szomorúság” és hasznos „építő fájdalom”.  De van ám! Ennek kohójában gyakran emésztő tüzek égnek, de a művelet végén megjelenhet a salaktól megtisztult érték, a létrehozó és a közösség hasznára. Tulajdonképpen ekkor ismerszik meg a fájdalom természete, haszna avagy haszontalansága, értelmes vagy értelmetlen volta. Létrehozott-e valami értékeset vagy terméke csupán salak.

Fényes elszigeteltségemben, magam szerkesztette aranybörtönömben igen derűsnek, sőt örömtelinek mutatkoztam sok-sok éven át. S nem is volt az az öröm éppen talmi. Számos tapasztalatból, megélt, feldolgozott fájdalomból állt, s nem nélkülözte az emberszeretetet és az empátiát sem. Azonban mindezt én adagoltam, így hiányzott belőle a spontaneitás, a szenvedély, a magam teljes átadása, azaz a teljes áldozat. 

@Akkor úgy tűnt, az Isten iránti transzcendentális szerelem tüze eléggé táplálni tudja örömömet, melynél sokan melegedhetnek. Akkor még nem tudtam, hogy ez a fajta szeretet nem elég sem embernek, sem Istennek, s nem elég nekem sem.  Mégis a környezetem rászokott erre a könnyű örömre, akár az édes borra, s igényelték, nem ritkán követelték jelenlétemet. Többször hallottam effélét: Én is olyan szeretnék lenni, mint a J. Mert te mindig ragyogsz!

Ilyenkor zavarban voltam, talán egy kicsit szégyelltem is magam, de árnyékszemélyiségem, sötét felebarátom ujjongott: Lám, lám… Évek teltek úgy, hogy fájdalmaimat magamba zártam, még szívemig sem engedtem, értelmemből is kilöktem, elrejtettem lelkem legmélyebb bugyraiba.

@Ugyanúgy jártam el a félelmeimmel. Az első gyakorlatom nyolc éves koromra esett. Azon az éjszakán rémes álmom volt. Egy hintázó patkányt láttam, aki újra meg újra arcomnak csapódott, s én csak álltam dermedten, iszonyodva. Mikor nagy nehezen leráztam a szörnyű álom jármát, az éjszaka közepén nagyanyámhoz indultam védelemért. Fáradt volt és azonnal visszaparancsolt az ágyamba. Magamra maradtam a rettegéssel.

Ma már azt is tudom, mit jelentett az álom. Könnyű a gyermek-hinta-patkány kapcsolatot üzenetét felfejteni. Undorító, rémes lénynek álmodtam magam, hogy szüleimet felmentsem, mert elárultak, elhagytak bennünket, a lélekveremben magamat vádoltam helyettük.

@A legfélelmesebb az az ember, aki semmitől sem fél, s a másik, a félelme által kormányzott ember. Ugyanis embervoltuk alapjaiban veszélyeztetett. A félelemmel, akárcsak a többi árnnyal úgy lehet elbánni, ha szembe fordulunk velük, sőt, ha szemben haladunk velük. Utóbbiban a cselekvés ereje átüti a félelem falát. Megint egy bibliai történet jut eszembe. Jézus a saját hazájában volt a legkevésbé népszerű. Az egyre ismertebb „laza rabbi” (a jelzős szerkezetet Bodrog Miklóstól csentem), aki tudvalevően az ács fia, igen hamar kiváltotta a szűkebb környezet ellenszenvét, irigységét, sőt gyűlöletét. Amikor szolgálata elején názáreti beszéde miatt honfitársai a szakadék szélére vonszolták, és a mélybe akarták taszítani, egyszerűen átment közöttük, és otthagyta őket.

@Hát így. Ha átmegyünk rajtuk, legyőztük őket és megszabadultunk. Úgy tűnik egyik utolsó, tán legnagyobb félelmemmel küzdök éppen: a szeretet elvesztésének ősfélelemével, pontosabban az elvesztés lehetőségének félelmével. Azt hittem, hogy már annyiszor átmentem rajta, hogy nem hathat többé rám. De rájöttem, eddig nem átmentem rajta, hanem tehetetlenül átestem rajta. Mi akkor a megoldás? Az első taktikám csődöt mondott: ki akartam zárni az életemből azt a fajta szeretetet, melyben elháríthatatlanul jelen van az önátadás. Ezt már nem is akarom. Át akarom adni magam, hogy átvehesselek teljes felelősséggel. Úgy kell győznöm, hogy múltbéli tapasztalataim tanácsát elvetem, s azt mondom: bár szeretni a legnagyobb kockázat, ezzel együtt csak így érdemes élni.

@Félelmeim elől Hozzád menekülök, örömödből, örömünkből erőt merítek, ahhoz a harchoz, amit nekem kell megvívnom. Azt gondolom, hogy itt a „szembenézek és átmegyek rajta” azt jelenti, hogy tudomásul veszem, hogy ez egy reális lehetőség, ahogyan a halál lehetősége is reális, de nem élünk halálfélelemben, ha egészségesek vagyunk. Meg kell kötöznöm ezt a félelmet, mert nem engedhetem meg, hogy életünk aktív szereplőjévé váljon. Nem engedhetem meg, hogy örömömet, boldogságomat megkötözze. Megígérted nekem, hogy visszatérsz hozzám, és mindig visszatérsz, ha elmész. Hiszek ennek az ígéretnek a betarthatóságában.

@Az ember ugyanis hatalmas kiaknázatlan pszichikus energiák birtokában van, melyet elsősorban a szeretet – a mások iránt érzett szeretet – képes mozgósítani. Magamban, s másokban is többször tapasztaltam ennek működését. Először akkor, amikor huszonévesen öngyilkossági késztetéseim ellenére az öcsém iránti szeretet életben tartott, majd - igaz, évek alatt -, meggyógyított. Mert a lélek betegségeiből éppen úgy van gyógyulás, mint a test betegségeiből. (Ezek egyébként teljesen szét sem választhatók.) 

Mivel én szeretek, s engem is szeretnek, győzelmem bizonyosság.