Alzheimer 1.

Oldalról a lányra sandított. Már percek óta némán, kábultan követi, akár egy alvajáró. A kis kéz meg görcsösen markolja az övét, mintha abba kapaszkodna. Vágyat érzett, hogy elengedje azt a mohó, ragadozó kezet, hogy megszabaduljon az érintésétől, de talán az a mozdulat megriasztaná, s akkor, ki tudja... Tán idegenül nézne rá, vagy feltenne valami nem várt, zavarba ejtő kérdést... Ki tudja... Nőneműnél sohasem lehet tudni előre, mit hoz a következő pillanat. Ezt gyűlölte bennük a legjobban, ezt a nyugtalanító kiszámíthatatlanságot. Már az anyjában is, szinte a kezdetektől fogva. Talán éppen ezért alakult ki az a családban gyakran emlegetett tulajdonsága, hogy ő, más csecsemőkkel ellentétesen, akkor sírt, ha felvették, s nemegyszer, éppen akkor, amikor Karola, az anyja megérintette. Szopni sem akart, s a családi legendárium feljegyezte, hogy az ifjú anya maga is félt, egyesek szerint, akik rendesen túlzásokba estek Karola megítélésében, egyenesen irtózott anyai kötelességétől. Olyan jók ma már a tápszerek - hajtogatta, s rokongyerekek felsorolásába kezdett, akik, noha nem anyatejen nőttek fel, később erős, egészséges felnőttek lettek, sőt sikeres életet éltek. Volt ugyan egy titkos aggodalma, de ezt sohasem említette, hogy fia talán nem lesz elég magas, ha nélkülöznie kell az anyatejet, de eme kétségét is gyakorlatilag eloszlatta egy cikk az Élet és tudomány-ból, mely a mesterséges táplálásról azt állította, tökéletesen pótolja az anyatejet, sőt!

A csecsemő gondozását azután a család egyik vénlány tagja vette át, szegény Pötyi, aki képtelen volt férjhez menni. Azt rebesgették, egy papba szeretett bele, s ez a reménytelen vonzalom tett végleg lakatot a szívére. Pötyi minden ki nem élt szeretetét gondozottjára árasztotta, s ő furcsamód jól tűrte. Ez mindenki számára megnyugvást hozott, Karola meg tett róla, hogy azután elkerülje a gyermekáldás. E szerencsés fordulat következtében a testi kontaktus elől gyakorlatilag ki lehetett térni, de mivel egy fedél alatt éltek, tapasztalnia kellett az anyja hangulatváltozásait, mely, valljuk be, súlyos próbatétel elé állította a legkipróbáltabb családtagokat is. Karola gyakorlatilag minden előzmény nélkül váltott hisztérikus jókedvből sírásra, vagy fordítva. Mióta az eszét tudta rettegett és szenvedett ezektől, különösen azért, mert maga is gyakran ugyanabba a hangulatba esett, belegabalyodott az anyja érzelmeibe, és vele sodródott.

Négy éves lehetett tán, amikor Pötyi néni áldásos működésének állítólagos agy-érelmeszesedése vetett véget, s emiatt némi anyagiak árán benntartották egy elfekvőben egészen a haláláig, ő meg óvodába mehetett, de egyik betegségből a másikba esett, végül mégis Karolára maradt az őrzése. Az anyja addig egy kereskedelmi vállalatnál könyvelt, de kénytelen volt feladni karrierjét, a fia miatt - így mondta - és otthon maradt. Lehetett úgy ötéves, amikor rájött a megoldásra. El kell tűnnie az anyja szeme elől. Gyakran órákra elbújt, és Karola nem kereste, mintha végképp elfelejtkezett volna egyszem fiáról. A lakás egyik használaton kívüli szobája, a gyűjtő - így nevezték - lett a búvóhelye. Itt halmozódott minden, ami a családban feleslegesnek ítéltetett, de kidobni mégsem akarták. Ki tudja, milyen idők jönnek még! Még a távolabbi rokonságból is ide-idekerült egy és más. Tegyétek a gyűjtőbe - mondták, s ők nem tiltakoztak. Ezek a kacatok adták igazi otthonát. Törött lábú székek, mindenféle ruhanemű, szakadt és poros textília, matracok, képek keret nélkül, meg keretek kép nélkül, régi újságok és könyvek, fedél nélkül vagy penészesen, sőt kalitka és akvárium, polcok és fiókok, meg ki tudja mi még! Ezek a tárgyak beburkolták, elrejtették, megvédték. Ők szolgáltatták kitalált világa díszleteit és eszközeit, közöttük háborítatlanul élt.

Mandíniának nevezte a maga alkotta birodalmat. Nem volt ez egy éden, s végképp nem hasonlított tündérországra. Mandíniát folyamatosan katasztrófák sújtották, itt sohasem ért véget a háború, az ellenséges haderők rémtetteket követtek el az ország polgári lakosai ellen, s ártatlannak látszó eseményekből is horrortörténetek kerekedtek. Kamaszkorában, sőt azon is túl, itt folytathatta háborítatlanul vad szexuális képzelgéseit, sőt játékait. Akkor jött rá, mi az, ami neki nyugalmat ad, legalább is egy rövid időre. Tulajdonképpen csak el akart tűnni a többiek elől, és élvezni a maga alkotta világot. Mandíniából azonban egyre gyakrabban ragadta ki egy másik szenvedélye, mely hirtelen csapott le rá, és magába szívta, mint egy éhes örvény. Ez a film volt. A mozi. Furcsamód ez is az anyjától eredt valamiképpen, mert első, mozival kapcsolatos élménye egy olyan film volt, melyben, kis szerepben csupán, de Karola is feltűnt. Házi vetítővel játszották le a filmet a sebtében besötétített szobában, s más közönség nem lévén Karola maga mellé ültette eleinte kelletlen fiát. Őt azonban már az első néhány kocka elbűvölte, és a székhez szegezte, noha ezeken semmi más nem volt, mint a dobról letekeredő üres film által felrajzolt kriksz-krakszok, sebesen cikázó csíkok és foltok. A vetítőt rövid időre kapták csupán, ezért két napon át számtalanszor ment a film, bár alig-alig volt élvezhető a hang- és képhibák miatt. Talán a vetítő hibája volt, talán a szalag volt már régi, az anyja izgalma mégis az egekig csapott, s mint mindig, minden egyéb érzelme, ez is magával ragadta őt is. mikor ahhoz a képsorhoz értek, amelyben Zámori Karola feltűnt, megragadta a fia karját, s görcsösen magához szorította.

Ez volt az első eset, hogy Karola érintése szinte jól esett neki, ezért rá is pillantott. Az anyja arca elváltozott, mondhatni földöntúli fényben ragyogott, a tekintete is kigyulladt, s addig sosem látott érzelmekkel telt meg. A Zámorit ugyan nem értette, hiszen az anyja Kovács volt, de ő volt az, bizonyosan. Egyszerre volt gyermeki és érett, ugyanakkor ártatlan és romlott. Akkor fedezte fel, hogy Karola tulajdonképpen gyönyörű. Elragadtatottan bámulta sokáig, s amikor az anyja tekintete hirtelen ráesett, s elkapta elbűvölt pillantását, mámorosan ismét magához ölelte, s ő egészen átadta magát az ölelésnek. Érezte a test finom melegét, a mell édes puhaságát, alatta a szív dobogását, a bőr és a haj levendulaillatát. Csaknem elalélt a hirtelen ráhullott gyönyörtől. Hét éves lehetett akkor, s később egyértelművé vált számára, hogy az volt élete első szexuális élménye. Az érdeklődés azután hamar kihunyt, s visszaestek a már megszokott közönybe, távolságtartásba, sőt ellenszenvbe, de később, a mandíniai események középpontjában gyakran állt egy nőalak, aki hihetetlenül hasonlított az akkor felismert, megcsodált személyre. Az átszellemült arc még sokszor kísértette, s később valahogyan szexuális képzelgései leggyakoribb alanyává lett.

Az iskoláit is egyfajta álomban járta végig, alig-alig jutott át valami ábrándjai ködén. Kötelességtudóan elment ugyan az éppen aktuális tanintézetbe, de csak testben volt ott. Várakozott és vágyakozott. Titokzatossága ingerelte tanárait, s osztálytársait, elkülönülésének okát találgatták, s a legvadabb elképzelések kaptak szárnyra. Hihetetlen történetek keringtek róla, feltételezett testi-lelki deformitásokról, s eleinte folyamatosan provokálták, gúnyolták. A dolgok iránti közönye azonban olyan mértékű volt, hogy a bosszantások, de még a legdurvább támadások is leperegtek róla. Kortársai gyermeki tisztánlátással meglehetősen gyorsan ráébredtek, hogy minden próbálkozásuk megreked a felszínen, nem jut el a mélyig, nem sebez, csak súrol. Mivel nem reagált, más, érzékenyebb céltáblát kerestek, őt meg egyszerűen levegőnek nézték. Nem értették, de hamarosan napirendre tértek felette. 

Azért ügyelnie kellett, hogy legalább közepesen megfeleljen. Tudta, a középszerűség nyújtja a legtökéletesebb védelmet, mert eltereli a figyelmet. Csupán egyetlen tárgy volt, ami időnként felszította érdeklődését, a történelem. Olykor rávetette magát egy-egy témára, belefúrta magát, s ha felszólították, magáról elfeledkezve elképesztő részletességgel és pontossággal számolt be, ámulatba ejtve hallgatóságát. De gyakrabban történt, hogy semmit sem tudott arról, amiről kérdezték, olyankor nyugodtan, udvariasan azt mondta: Elnézést, nem készültem - és leült.

Végül az érettségiig is eljutott, sikeresen, közepesen érett, főként azért, hogy annak révén valahogy közelebb kerüljön álmai világához, a filmgyárhoz. Attól tartott ugyanis, hogy még a díszletmunkásoknak is fel kell mutatniuk az érettségi bizonyítványt, ha a filmiparban szeretnének dolgozni. Arról ábrándozott, hogy egy napon a rendezői székbe ül. Minden nagy lent kezdte ugyanis. Éppen ugyanúgy, mint ő.

Még tizennégy éves sem volt, amikor szert tett egy szovjet vetítőre, s addig bíbelődött a kidobásra ítélt szerkezettel, míg az végül engedett, s attól fogva ideje nagy részét kópiák felkutatásával töltötte. A belvárosi lomtalanítások során izzó szenvedéllyel, szinte transzállapotban kutatott, s szert is tett néhány rendkívüli példányra. Egy 16-os színes negatívot is talált. Sokáig ez a tekercs volt legféltettebb kincse, pedig csak néhány kép maradt meg a szalagon, képek egy rémdrámából. A filmet talán a negyvenes években forgathatta egy tehetséges, feltehetően amatőr rendező. Eljátszott a gondolattal, hogy megmutatja Karolának is a kincsét, de az anyja többé nem volt kíváncsi a vetítésekre, hiszen egyik filmben sem játszott. Abban az időben boldog volt. Csaknem háborítatlanul élt, átadva magát titkos szenvedélyeinek. Még az sem horzsolta fel békéjét, hogy az apja váratlanul elköltözött tőlük, ám Karola élete fenekestől felfordult, s mint mindig, végül most is megfertőzte őt is. Állítólag egy közönséges ribanc, egy nyolc elemis gépírólány dúlta fel az életüket és boldogságukat. Miatta kellett Karolának ismét munkába állnia. Egy kiskereskedelmi vállalatnál könyvelt, azaz robotolt a semmiért, primitív és aljas személyek vették körül, s tűrnie kellett piszkálódásaikat, hogy éhen ne haljon a gyermekével együtt. Mert az a pénz, amit az a szemét alak odalökött, semmire sem volt elég. Minden a kis kurvának kellett.

Aztán Karola, a dolgozó nő, új szokásokat vett fel. Az első időben, ha meghallotta, hogy fordul a kulcs a zárban, összeszorult a gyomra, mert biztos volt abban, hogy az anyja hamarosan beront hozzá, rázúdítja a nap folyamán összegyűlt keservét, a munkahelyi pletykákat, és cigarettafüsttel meg pézsmaillattal árasztja el Mandíniát. A gyűjtőben addig sohasem szellőztetett senki, de az anyja távozása után elhányta az ablak előtt tornyosuló lim-lomot, s kitárta az ablakszárnyakat. A Karola keltette illatok azonban könyörtelenebbek voltak a dohnál és a múltat őrző por sűrű szagánál. Kíméletlen behatolása mélységesen felkavarta, sokáig képtelen volt lecsillapodni, noha távozása után képzeletének készséges eszközeit sorra bevetette az örömszerzésre és önmaga megnyugtatására.

Talán éppen ismétlődő agressziója törte meg végleg Mandínia varázsát. Nehezen megszerzett békéjének egy szála beleakadt a könyörtelen jelenbe, s a szövet felbomlóban volt. Az sem szőtte be a rést, hogy néhány hét eltelte után a napi betörések megritkultak, majd végleg megszűntek, mert Karola eltűnt, felszívódott. Hogy néhanapján mégis otthon aludt, arról a fürdőszoba árulkodott, kozmetikai arzenáljának szanaszét heverő darabjai, meg a pézsmaillat, mely öklendezésre késztette, s bizonyos éjszakai meg reggeli zörejek.