Szolnoki Király Judit: A szerelemkertben

Kívül forró perzselés, belül szikkasztó viharok, s én újra csak ide menekülök. A kertemben rejtezem el, előlük és magam elől. Belé kapaszkodom a fáim ágaiba, leveleik közé bújok, összekucorodom, a virágkelyhekbe préselem a félelmem, az állandó sajgást, a nem szűnő szűkölést. A Gazdát keresem mindenhol, a mindenütt jelenvalót. Hol vagy? Nőttön nő bennem a sóvárgás. Szomjazom, s ezért még nagyobb lendülettel locsolok, permetezek, öntözök és árasztok: Igyatok, igyatok, hiszen szörnyű a szomjúság! Reménykedem, a Gazda is hallja, s végre előjön rejtekéből, felfedi fényes önmagát, s engedi, hogy a lábaira hajolva zokogjak végre, parttalan, gáttalan, mint boldog-boldogtalan gyermekkoromban, s hajammal szikkasszam fel a sós permetet. (Lk7)

Az első bougainvillea satnya kis tövecske volt, mert drágállottam a nagyobbakat, szebbeket. Egyébként is folytonos lelkiismeretfurdalás gyötört, hogy ennyit meg annyit adok ki egy-egy növényért. De a kívánság rendre letepert, előbb vagy utóbb megvettem egy csúnyácska leértékeltet, majd szépre dédelgettem, erősre szerettem. Milyen egyszerű! Csak várni kellett, gondozni és reménykedni. Ma már négyen pompáznak az előkertben, s ha már minden virágot elégetett a perzselés, velük nem bír. Igaz, szomjasok, éhesek, szinte állandóan, s én nem sajnálom tőlük sem az esővizet - néha napjában 2-szer, 3-szor is kirohanok a kannával, főleg 30 fok felett - , sem a virágzásra buzdító szereket. Mindent megérdemelnek.

Ez a piros vilmoskörténk (Vilma) a rózsák ölelésében. Haj, de nehezen indult növekedésnek! Pedig huncut szerzet volt, mert még kamaszkorában megteremte első gyermekeit, még azon az évben, amikor gyökereit megvetette a kertünkben. Kicsit megkésve ugyan, mint aki zavarban van az időket és alkalmakat illetően - már ami a virágzást illeti, mert a többiek már javában növesztgették csemetéiket, amikor megirigyelve amazokat koranyári bimbózásba kezdett. Néhány hét múlva meglepetten láttam, hogy megfogant, három pici körtéjét dédelgeti a nyári verőfényben. Azt hittem majd eldobja őket, hiszen gyermek még maga is, s minek gyermeknek magzat, de tévedtem. Mindhármat felnevelte, s én, bár többször is megpróbáltam, nem tudtam leszakítani a túl korai termést. Hát így történt. Ez a kaland visszavetette a kamaszlányt egy időre, de mostanra mindez a múlté. Most is karcsú, de erős és kitartó. Megérdemli a rózsaparfümöt, s az illatos kakukkfűszőnyeget a lába alatt, de meg ám!