A lótuszvirágról

Holnap hajnalban

Amikor a nap sugara feltöri és átnyilall a halálos homályon,

szememre addig nem jön álom, ébren várakozom a csíralétben,

sárban, iszapban formálódom, az odalentben reszketek –

és átjár a bizonyosság: holnap, hajnalban megszületek.

Feszül, pattan az élet húrja, de megragadom,

áthatolok nyákon, sáron, iszapmorajlástól nem rémülök

száz év homály a múltba hull, a tiszta ég himnusz zeng,

én fölkelek, nincs mi visszatartson

holnap hajnalban, végre megszületek!

Ha csónakoddal, épp napkeltekor kihajózol

hogy megmerülj, elhagyod merészen a kemény partokat,

és lágy vízben oldódik a kelő nappal, csobban a lapát,

a víz fölé hajolva megláthatod kibomló első szirmomat.

Kék leszek talán, mélykék, de lehet hogy piros,

mint eleven hús, mint serkenő vér, nem tudom még,

vagy kábítón illatos, 
mint Szaugandhika, a Himalája lánya. 

Kérlek, érints meg akkor engem,

mert érintésed kell, hogy érezzem, értsem:

Te vagy és én is vagyok.

A lótuszvirág a vizek, a teremtés, a világmindenség és a lélek jelképe, az élet születése, a sötét mélyben rejtőző csíra kibontakozása, félistenek születési helye, örök élet, lelki fejlődés. A Himalája hegység, a világ tartó pillére nem más, mint a világlótusz szára és magtokja; az egyes világrészek pedig úgy veszik körül, mint a lótuszvirág szirmai. Magvait és gyökerét megeszik, gyökeréből liszt készül. Csodatevő orvosság és gyógyító erejű étel.

A lótuszvirágnak ezer neve és fajtája van: "Némelyik kék volt, némelyik piros, volt amelyik éjszaka nyílt, a másik nappal, az indívara pedig este." (SB 4.24.21) A szaugandhika csak a Himalájában él, és annak köszönheti a nevét, hogy különösen illatos. De bármilyen színű vagy illatú, a sárból és iszapból születve is megőrzi tisztaságát. Baktay Ervin írja: "Ahogyan a lótusz a sötét víz mélyén, a fekete iszapban gyökerezik, s onnan növekedik fel, átküzdve magát a homályon, hogy végül a tiszta verőfénybe emelkedjék, ugyanígy ered az emberi élet is a sűrű és sötét anyagból, s ugyanúgy kell felküzdenie magét a homályból a világosságra, a megismerés erejével." (India művészete, 5. fejezet).