Mikor
vágyaim barlangvilágában elég mélyre jutottam, meglepődve észleltem, hogy minél
mélyebbre hatolok, annál több fény fogad, nő a világosság. Egyre tisztább
lett/lesz mi ott található, s félelmem végképp eloszlóban - remélem. Az első
lépések óvatosságát a bátor járás váltotta fel, a szorongást az ismeretlentől a
felfedezés izgalma.
Barangolok
a még teljesen fel nem tárt gazdag tájban, mely mindig új csodát terem. A
csodapalántákat éppen mi, e kert gazdái ültetjük el, s ha ápoljuk őket, akkor
kertünk gazdag virágzásban, termésben lesz sokáig - egészen a halálig. Ma már,
a Te meg Én tovább nem osztható egységében, a szexualitást egyre inkább
játékként élem meg, melynek szabályait mindketten elfogadtuk.
Játszóterünk,
csak a Tiéd és csak az enyém! Itt izgalom pezseg és derű, még a nevetés
sem elűzendő, spontán ötleteink garantálják a játék változatosságát,
megunhatatlanságát, szellemünk és testünk együtt vesz részt ebben,
kifogyhatatlan leleménnyel, mindkettőnk örömére. Hiszen játszani jó, és
gyermeknek maradni éppen úgy!
A
szexuális játékban is közmegegyezésre kell törekednünk - csak, ha ő is így
akarja! Sohasem lehet másképp. Egyszer a sporttal és versennyel kapcsolatosan
írtam arról, hogy a veszteséget és a nyereséget egyaránt át kell élni, mert
mindkettőből tanulni lehet, majd az Életjátékban tapasztalatainkat bőséggel
kamatoztathatjuk. Valójában azonban a becsületes játékban nincs vesztes, abban
mindig mindenki nyer. Így van ez a becsületesen, tisztán megélt szexualitással is.
„Minden
tiszta a tisztának..." - írja Pál apostol az ifjú Titusznak. Önmagában
semmi sem tisztátalan, csak mi tehetjük azzá, de tisztává, akár szentté is, ha
úgy akarjuk. A feltétel egymás szeretete, tisztelete, őszinteség és számomra
elengedhetetlen: a hűség. Ezek adják a játéktér partvonalát, szabályait, ha e
keretekből kilépsz, hibát követsz el. Azt is mondhatnám: bűnt, melynek
következménye a bűnhődés.
Az
aktus az első érintéssel kezdődik - s ha jó szerető vagy, már ezt az érintést,
és minden ezt követő pillanatot - ahogyan a játékban is kell - teljesen átéled.
Nem sietsz, nem sietteted a végkifejletet - élvezed a játékot. (A játszótársam,
mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a
sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani - kérdezi Kosztolányi, és én
is.) Egy
valódi szeretőnek, ha csupán annyi jut, hogy megcsókolhatja a kívánt lény szája
szegletét, vagy könyökének hajlatát, már az is felér a teljes gyönyörrel. Egy
szerető számára egy titkos íve a kívánt testnek elmúlásig szóló élményt jelent,
szivárványívét a földi mennynek. Ezt kell megtanulni.
Nyugodtan és boldogan - már amennyire
testközelséged nélkül ez lehetséges - aludtam el. Magyarázatod - boldog vagyok
- éppen elégséges volt, már csak azért is, mert fel sem tételezem, hogy
"kinevetsz" engem, hisz magam sem tennék ilyet soha, sem Veled, sem
bárki mással. Bár nevettél, ez tény, kérdésem inkább játékosan konstatálta a
tényt: nevetsz! Talán gyermekes vágyam mégis mulattató kissé. Felnőttként
gyermek (is) vagyok, aki az alvás előtti növekvő bódulatban nemcsak a
szerelmes, de az apa gyengédségére is vágyik. De ezt Te is tudod, bevallottam,
s remélem, nem teher számodra. Mint ahogyan Nekem sem teher, hanem öröm -
miközben szerelmed, szeretőd, barátod vagyok - olykor-olykor felidézni az anyai
gyengédséget is. És kívánom, hogy el ne hárítsd magadtól gondoskodásom, mert
meg nem született gyermekem helyett is kell, hogy gyermekem légy, szeretni
csaknem képtelen, szegény apám helyett apám. És minden hiányod, bármily tőről
is fakadt, hadd töltsem be én is! Ez sokkal fontosabb, mint a vélt vagy valós
hibák nyesegetése.
Igen, ha metszőollóm kezembe veszem mégis, s
észlelem, fáj nagyon, mibe belevágtam, inkább megtanulom szeretni azt az
ágacskát is. Téged is arra kérlek, hogy vadhajtásaim is szeresd. Mert vannak
olyanok is közöttük, melyek oly régen élnek törzsemen, hogy eltávolításuk már
maradandó károsodást okozna, s oly fájdalmas volna a műtét, mit a haszon sem
feledtetne.
Reggel azon gondolkodtam, mit tegnap mondtál. Hogy
a testi szenvedély csillapodtával másképp érlelődik tovább a szeretet, más
formákat ölt, de az sem értéktelenebb. (Talán nem szó szerint így, de számomra
ezt jelentették szavaid.) Erre ez az én válaszom: Ha nem kívánnál éppúgy, ahogy
én kívánlak, tüzem kevésbé táplálnám, inkább csillapítanám, hogy Hozzád
hangoljam. Számomra az ön- vagy énkorlátozás természetes tartozéka a
kapcsolatoknak - így különösen igaz ez a legalapvetőbb kapcsolódásokra -, az
örömmel, önzetlenül vállalt áldozatot, pedig a szeretet legmagasabb rendű
formájának tekintem. De úgy érzem, Te is égsz, hát hadd égjek én is, s ha
lobogsz, hadd lobogjak. Így jó most mindkettőnknek.
Úgy érzem, az elmúlt időszak rombolt Téged ezen a
téren, s még az építés ideje van, de mindenképpen a megtartás, megőrzés ideje.
Minden más bűn. Mindketten egészségesek vagyunk, ma még a testbeszéd teljes
készlete rendelkezésünkre áll, hogy elmondjuk egymásnak, akarjuk, kívánjuk
egymást, eggyé akarunk válni. Éhesek és szomjasak vagyunk – miért ne etetnénk,
itatnánk meg egymást? Ez az idő a nász ideje: egymásra találásunkat kedvünkre
ünnepeljük, szerelmi játékokkal, mulatsággal. Hét hónapig, hét évig vagy még
tovább? Mi ketten döntjük el, meddig tart az ünnep, s hogyan zajlik. Ez az idő
a megismerés hasznos időszaka is. Ma még csak az ágyban vagy teljes önmagad,
ott levetkőzöl mindent, mi tested-lelked elfedi. (Egyébként ez többé-kevésbé
mindkettőnkre igaz.)
Később, majd ha a bizalom körei megszilárdulnak, a
fedetlenség állandóvá válik. Mostani ünnepünk – de jó, hogy semmivel meg nem
zavartuk, hagytuk, teljenek a percek és órák! – a test ünnepe inkább – annyira
átjár mindent a vágy. De amikor fedetlen testünk elcsendesedve egymáshoz simul,
már lelkünk is egész fedetlen, és tudd, ez az ünnep fénypontja, betetőzése,
csúcsa. A test ünnepe, gyönyörünk, éppen ezt készíti elő, a lélek ünnepét,
fedetlen egymáshoz simulását. Te is tudod, hogy ez utóbbi a maradandóbb. Nem
Drágám, egyáltalán nem félek a „csendesebb”, kevésbé tüzes időktől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése